Milyen esetben kell feltölteni az érettségi bizonyítványt a felvételi rendszerébe?
A jelentkezéshez és a pontszámításhoz szükséges dokumentumokat 2024. július 10-ig kell feltölteni az E-felvételi rendszerébe.
A jelentkezéshez és a pontszámításhoz szükséges dokumentumokat 2024. július 10-ig kell feltölteni az E-felvételi rendszerébe.
Javában benne vagyunk a középiskolai szóbelik első hetében. Vannak diákok, akik már túl is vannak a szóbeli vizsgákon, számukra véget ért a megmérettetés és megkapták a bizonyítványukat, ami természetesen a felvételiben is nagy szerepet játszik. Mutatjuk, van-e vele valami teendőtök.
Heteken belül véget ér az idei érettségi szezon, hiszen már csak a szóbeli van hátra a vizsgázóknak. A diákok a vizsga utolsó napján - ami idén hivatalosan június 19. és 30. közé esik, iskolánként eltérően - kapják meg az érettségi bizonyítványukat, ami létfontosságú a sikeres egyetemi felvételihez, hiszen ebből számolják az érettségi pontjaitokat és az esetleges emeltek miatt a többletpontokat is.
Bár február közepéig még bőven van ideje jelentkezni egyetemre annak, aki szeptemberben szeretné elkezdeni a tanulmányait, a megfelelő papírokat, igazolásokat és bizonyítványokat nem árt időben elővenni vagy beszerezni. Mutatjuk, mire lesz szükség.
Egyre több felvételiző kapja meg az érettségi bizonyítványát, de vajon hogyan kell feltölteni a pontszámításhoz a jegyeket? Mutatjuk.
Mit kell tenni az idén megszerzett nyelvvizsga- vagy érettségi bizonyítvánnyal, ha egyetemre vagy főiskolára felvételiztek? Be kell-e szkennelni/le kell-e fotózni a papírokat, és fel kell tölteni az e-felvételi rendszerébe?
Az érettségi bizonyítvány (és az abban szereplő eredmények) alapvető feltétele a felvételinek, ha alapképzésre, osztatlan képzésre és felsőoktatási szakképzésre jelentkeztetek. De vajon fel kell tölteni az e-felvételibe is? Mutatjuk a szabályokat.
Fel kell tölteni az érettségi bizonyítvány másolatát az e-felvételi rendszerbe, ha megszerzitek a bizonyítványt? Olvasói kérdésre válaszolunk.
A felvételi kapcsolatban többször kapunk olyan olvasói levelet, melyben arról kérdeztek, hogy mért nem tudjátok beírni az E-felvételiben az érettségi eredményeiteket. Itt a válasz.
Az érettségi bizonyítvány és az abban szereplő eredmények megléte alapvető feltétele az alapképzésre, osztatlan mesterképzésre és felsőoktatási szakképzésre való felvételnek. De vajon fel is kell töltenetek a rendszerbe, ha megszereztétek? Fontos kérdésre válaszolunk.
Már csak a jövő hét végéig adhatjátok be a jelentkezéseteket egyetemre vagy főiskolára a keresztféléves felvételi eljárásban. Az érettségi bizonyítványt is fel kell tölteni? Meddig van idő pótolni a hiányzó dokumentumokat? Fontos kérdésekre válaszolunk.
A 2019-ben érettségizők eredményei nem jelennek meg rögtön az E-felvételi felületén a bizonyítvány vagy a tanúsítvány átvétele után, de emiatt nem kell aggódni – hívta fel a felvételizők figyelmét a Felvi.hu.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.